Orvosi kartonomon közönyösen sorjáznak a szenvtelen bejegyzések, az érthetetlen szakkifejezésekkel tűzdelt vizsgálati eredmények rólam beszélnek. Állapotomat az avatottak leleteim láttán megértik, a sérülésemről készült képeket nézegetik, az esélyeket hümmögve mérlegelik. Biztosra ritkán mennek, jósolni sem igen mernek, ám mert sokan kíváncsian kérdezik, hogy vagyok, az irántam érdeklődőknek félesztendőnyi lábadozást követően most mindent leírok, az értem aggódóknak röviden beszámolok.
Rendszeres olvasóimtól máris sietve elnézést kérek, azok kedvéért, akik borzasztó históriám elejéről lemaradtak, messziről közelítek, miként fiatal dakszlipajtásomnak, Bónak mesélek, körültekintően megágyazok történetemnek. Visszakanyarodom Ádámig, Éváig, puszta mértékletességből az elmúlt év színpompás őszéig, addig a napig, amikor a hátam úgy igazából sajogni, erősen hasogatni kezdett, a reggeli felkelés, az izgalmas erdei séta, a szertelen rohangálás hirtelenjében nehezemre esett.
Fürgeségem sebtiben elillant, a gyanú kobakomon átvillant, mégis terheltem magamat, titkoltam panaszaimat, farkamat csóválva jöttem, mentem, a szomszédos szőlőültetvényeken viziteltem. A figyelmeztető jelekkel nem törődtem, fittségemmel dicsekedtem, túl leszek a bajon, tutira vettem, aztán végül tehetetlenül elterültem. Tomporomat támasztó lábacskáim váratlanul összecsuklottak, rútul cserbenhagytak, a konyha kövén heverve bámulhattam, tányérkámba ebédre mit porcióztak.
Felpattanni hiába próbáltam, a kétségbeesett kísérletekbe belebuktam, az ínycsiklandó falatoktól elbúcsúzhattam. Bendőm megtömése helyett apával azonnal a kórházba indultam, tudós doktorokkal randevúztam, gyötrelmeim okainak feltárását a köröttem örvénylő specialistákra bíztam. Óvatosan tapogathattak, dünnyögve simogathattak, térdeimen apró kalapácsaikkal finoman kopogtathattak, mielőtt véleményüket velünk megosztották, rendelőjük belső termében gyors konzíliumot tartottak.
Kiszakadt porckorongsérv, diagnózisukban ennyi állt, nyavalyám veszélyes műtétre várt, és mivel ott voltam, hallgattam tanácsukra, a fajtám után elnevezett tacskóbénulás kínján aligha enyhíthetett néhány kesernyés pirula. Az operációhoz hamarjában hozzáfogtak, bőröm alá injekciós tűt szúrtak, miközben pilláim lecsukódtak, torkomba az altatáshoz tubust dugtak, gépükkel átvilágítottak. Míg aludtam gerincemnél leborotváltak, felvágtak majd megstoppoltak, a fájdalomtól megszabadítottak.
Ébredésemkor feladatot nekem is adtak, újra járni ők akkor meg nem taníthattak, ellenben különféle csodaszereket, készítményeket ajánlhattak, a megfelelő terapeutákhoz elirányíthattak. Az előbbieket szedhettem, az utóbbiakat felkereshettem, megerősödésemért ezt-azt megtehettem. Dolgom akadt temérdek, a kalendárium lapjait vizslatva néha komolyan elképedek, milyen rengeteget fáradtam, gyakoroltam, a korábban természetesnek tekintett egyszerű semmiségekért mennyit munkálkodtam.
Eleinte csak sután kúsztam, másztam, a vidáman hancúrozó fókák mozdulatait majmoltam, a padlóra leterített vastag pokrócról feltápászkodni véletlenül sem tudtam. Gyógytornám szigorú programjával számtalanszor megküzdöttem, mancsaim, combjaim csipkedése, masszírozása, hajlítgatása közepette kicsiny asztalkánkon feszengtem, az előjegyzett akkupunktúrás kezeléseken megjelentem. Esténként kuckómban kimerülten álomba zuhantam, képzeletben futottam, szaladtam, boldogan ugráltam.
Mi segített, nehéz megmondani, de kár találgatni, hiszen immár ügyesen kutyagolok, a kertünkben tekergő utacskákon a húsvéti nyuszi nyomát fürkészve barangolok, a kíméletes tóparti csavargásokra szintén vállalkozhatok. Jobb hátsóm tökéletes, a bal felépülése, sajnos, még nem teljes, vele olykor botladozom, dülöngélve ácsorgok a tavaszi fényben fürdő udvaron. Jókívánságaitokra hálás szívvel gondolok, ha mai dakszlikaparásomat kibogoztátok, szavaimból kiolvashatjátok, hogy jobban vagyok.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
