Népes csapatával gyakorta meglátogat, a szobában heverészve is hallom érkezésüket jelző csivitelő zajongásukat, az ablak üvegén keresztül kukucskálva könnyen felismerem a kavarodásban aprócska barátomat. Csinos sárga mellénykéjét elegáns nyakkendőjével kettéosztja, kék csíkokkal díszített felöltőjét a gallyakon megülve a vállaira hajtja, fekete sityakja alatt világít makulátlan fehér maszkja. Ragyogó szemeivel tekintetemet ma elkapta, a picinke cinke sietve elpislogta, mi a leghőbb vágya.
Tippelgetnünk nem sokat kellett, ügyes dakszlipajtásommal, Bóval gyorsan kibogoztuk a titokzatos üzenetet. A rövid és a hosszú kacsintások önmagukért beszéltek, beilletek afféle szerény vasárnap esti mesének, tolmácsolták a madarak reményét, hogy hamarosan üdvözölhetik a borzongató tél végét, együtt ünnepelhetik a verőfényes kikelet eljövetelét. Mindnyájan meglelik az övéiket, a tojásokból előbújó fiókák fogadására felkészíthetik a biztonságos odúkat, a kényelmes fészkeket.
A tollas jószágoknak nálunk eddig sem volt rossz dolguk, kertünkben seregüket szeretettel várjuk, a fákra függesztett etetőkben finomabbnál finomabb étkekkel traktáljuk. Emitt akad napraforgó, köles, cirok, búza, kevéssel odébb sótlan pisztácia, olajos magvak garmadája, amott az elszánt ínyenceket a megkapaszkodásra alkalmas kókuszrost harangocskákban különlegesen tápláló desszert csábítja. A válogatósak kóstolhatnak szeletelt almát, körtét, a főtt rizzsel az éhes vándor megtömheti a begyét.
Jönnek is folyton folyvást, a közeli erdő rengetegéből szakadatlanul kapjuk az utánpótlást, vendégből nincs hiány, néha úgy érzem, lakomázni valamennyi didergő szárnyas a portánkon nekik berendezett büfébe jár. Az őszapók érdeklődésükkel családostul megtisztelnek, szinte naponta benéznek, a pufók verebek állandóan a környéken lézengenek, a lemondóan káráló varjakkal eszmét cserélnek. A fürge rigók pár falatot elcsennek, aztán a terebélyes fenyőnk csúcsán ücsörgő gerlék mellett megpihennek.
A kétes hírű szajkók a szomszéd tuják zöldjének sűrűjében rejtőzködnek, a kerítés felett átrepülnek, hamiskás énekükkel immár senkit meg nem tévesztenek. Másolhatják a hollók fülsértő korrogását, a pompás fácánkakasok kakatolását, az eget hasító egerészölyvek nyávogó kiáltozását, cselvetéseikkel rögvest lebuknak, amint a magasba szállnak. Hozzánk bármikor beállíthatnak, ebédet találnak, ám hiába ravaszkodnak, a terített asztalnál magukra maradnak, a csalfák magányosan kosztolhatnak.
Az ivó ugyancsak csendes, páncélba öltözött tavacskánk partján szomját oltó italt csupán az eltévedt cica keres, a csicsergő dalnokok nyaranta zsúfolt strandján a szikrázó jég az úr, a mélység iszapjában szundikáló csillogó halacskákért az üres bendőjű kandúr sem nyúl. Hajladozik a nád, a komisz szélben lengedezik a sás, a szorgos vakond ilyenkor aligha ás, vackukon szuszogva hortyognak a tüskés sünök, sétáimon a kedvükért összepakolt farakásnál elsántikálva a nyitott ajtón halkan suttogva beköszönök.
Bezzeg a mókus most is pajkosan szaladgál, a szúrós tűlevelekkel szegélyezett ágak szövevényében vidáman ugrál, az odafent gyűjtött zörgő tobozokkal játékosan megdobál. Szerinte felesleges búsulni, a csikorgó fagyok miatt oktalanul bánkódni, a drága időt fázósan reszketve panaszkodásra pazarolni. Féltve őrzött éléskamrájában éppen elég a harapnivaló, a zimankó megszűnéséig kitart az ősszel felhalmozott dió, az ízletes mogyoró, azt súgja, tüstént ébred a természet, búcsúztathatjuk a hideget.
Bizakodásával szívembe örömet csepegtet, a műtétem óta suta bal hátsó tappancsom gyógyulásában bizonyosan segíthet, ha az udvarra újra kabát nélkül mehetek, a kövér fűben meghempereghetek, a csodás virágok édeskés illatával eltelhetek. Távoli vörös bundás rokonomnak legyen igaza, rettentően szorítok, hogy mielőbb teljesüljön a picinke cinke leghőbb vágya, a simogató meleggel a szépséges tavasztündér egykettőre kopogtasson, mosolyával a világra felhőtlen boldogságot szabadítson.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
