Hold

Karcsúsodó korongja hamarosan megjelenik, méltóságteljes lassúsággal az éjszakai égbolt magasába emelkedik, sebhelyes arcának sarlója a Föld árnyékának sötétjébe bújik. Fogyatkozó cipója a kutyákat nem érdekli, vonyító éneküket ki csak kövéren érdemli, a felhők felett így háborítatlanul suhanhat, sápadt fényével ablakunkon bekacsinthat. Emlékeztet minket, tacskókat a felszínén tett első emberi látogatás közelgő évfordulójára, a hét derekán esedékes kivételes alkalomra, azaz a Hold napjára.

panka_hold.jpg

Bőven van mit felidézni, hiszen a Sas esztendők tucatjaival ezelőtt leszállt, a törékeny kompocska karcsú lábaival odafönt szilárd talajra talált. A Nyugalom Tengerének süket csendjében némán megállt, a kietlen lávasíkságot borító baljós krátereknek tisztelettudóan szalutált, puszta jelenlétével történelmet csinált. Históriáját Bóval mi is hallottuk, fiatal pajtásommal apa elbeszélésére fülelve tátott szájjal ámultunk, a vakmerő felfedezők csapatának bátorságáról szóló mesét végigizgultuk.

Armstrongot, Aldrint, Collinst egyet sem ismerek, a felsoroltak ezen a tájon kevéssé elterjedt nevek, ám a szkafanderes hármakra felnézek, nyomukban a magam módján mendegélek. A békés nyári estéken kisurranok a teraszra, felmászom a fonott fotel párnáin kuckóvá taposott puha pokrócomra, merengve bámulok a hívogatóan hunyorgó Tejútra. Hosszan gyönyörködöm a káprázatos csodában, a végtelenség szédítő panorámájában, a dallamos tücsökzenével aláfestett mennyei színjátékban.

Ősöreg kísérőnk felbukkanására türelmesen várok, a sárgálló vándor változékony alakjába temérdek gyermeki álmot belegondolok. Mostanság lapított, akár a defektes strandlabda, máskor fazonja az ínycsiklandó vajaskiflit formázza, a legjobban mégis kereken szeretem, számtalanszor elterveztem, hogy mint a híres lyukacsos sajtot mohón megeszem. Lehetőséget persze erre hiába kerestem, vele bendőmet meg nem tölthettem, varázsában elmerülve csupán nagyokat nyelve fürkészhettem.

Titokban mindig kívánok, ha mellette izzó csóvát húzva felragyogó meteort látok, ábrándos vágyaimról senkinek se suttogok. Tartom a számat, áhítattal pislogva vizslatom a pompás udvarában vendégeskedő szikrázó csillagokat. Felkutatom az általuk rajzolt képeket, a Hattyút, az Oroszlánt, a Kígyót, a Vadászebeket, fantáziámba kapaszkodva felpattanok a Göncölszekérre, mancsot adok Herkules tenyerébe, megküzdök a félelmes Sárkánnyal, a kozmosz szélén barangolok a Zsiráffal.

Figyelem kedvencemet, a társaságában kóborló bolygókat, a picurkákat, a fenséges hatalmasságokat. Állhatatos virrasztásom elnyeri jutalmát, a kései óráktól követhetem a gyűrűivel méltán kérkedő Szaturnusz utazását, a némi késéssel feltűnő Neptunusz mozgását. Éjfél után meglesem a felkelő Mars vöröslő tündöklését, a sarkában járó két óriás, a Jupiter és az Uránusz ébredését. Hajnalig, sajnos, ébren sosem bírtam, a pirkadattal érkező Vénuszról, hozzá a Merkúrról folyvást lemaradtam.

Néha bizony elszunyókáltam, a szomszédban integető erdő hűs leheletétől kábultan horpasztottam, teli pocakomat a szótlanul úszó fellegeknek fordítottam. A rengeteg éber lakóinak neszezésére felriadtam, a bagoly huhogására, sünmama mocorgására, rókakoma sompolygására felpillantottam. Bármennyire reménykedtem, a megmagyarázhatatlan tünemények eddig elkerültek, a távoli világok küldöttei talán másfelé repültek, kapcsolatot feltehetőleg a nálam bölcsebbekkel teremtenének.

Olyanokkal, akik tüzet okádó rakétával nekivágnak az űrnek, az idegen planéták porában csizmájuk lenyomatával üzennek, boldogan csavarognak a semmiben, súlytalanul lebegve sétálnak az ürességben. Az efféle feltételeknek megfelelni aligha tudnék, csalódást pedig inkább nem okoznék, helyette a Hold napjára készülve próbálok olvasóimnak kellemes perceket szerezni, a hét közepén velük ünnepelni. Megmutatni a barátaimnak, hogy ez a csekélység igazán kis lépés egy dakszlinak.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr8617885091
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása