Tacskóünnep

Fajtánkat mindenki ismeri, viccelődve emlegeti, a határozottan baktató apróságokat szokták virslinek, szobacirkálónak, földszintes szimatszatyornak nevezni. Csalódást csupán az avatatlanoknak okozunk, meglepetéseket nekik tartogatunk, amilyennek látszunk, éppen olyanok vagyunk. Bundánk színe szerint pöttöm dobermannként vakkantunk, kurta lábú vizslaként szaladunk, ám természetünk valódi vonásaival azok találkozhatnak, akik kedvelnek, a héten a tacskók világnapján vidáman ünnepeltek.

0626panka.jpg

Köszöntésünk időpontját a bölcsek a napocska járáshoz igazították, megvárták vele az esztendőnek azt a pillanatát, amikor a legtovább uralkodik felettünk a világosság. Kiválasztották a csillagászati nyár első teljes napját, a korán érkező hajnal és a későn leszálló este közt fényben fürdő leghosszabbat, ezzel díjazták testünk nyúlánkságát. Lefoglalták a kalendáriumban a Szent Iván éjszakája előtti utolsó szabad alkalmat, hogy a tüzet ugrani készülő tréfás boszorkák üdvözlésünkről le ne maradjanak.

Vigadjanak csak ők is velünk, tanulmányozzák ámulva, bűvös varázsfőzetek híján miként trükközünk. Lessék el nyugodtan a szemmel babonázás tudományát, a mennyei nasik gyors megszerzésének valamennyi kifinomult fortélyát. Bánatos nézésből, tekintettel könyörgésből leckét boldogan adunk, efféle oktatást jobbára ízletes falatokért cserébe vállalunk. Korgó bendőnket lelkesen megtömjük, szégyenletes alkukat soha nem kötünk, tetteink irányításának átengedéséről mégis egyezkedünk.

Becsatolhatják nyakörvünket, az erdő sűrűjében feszülő pórázzal húzzuk fáradtan poroszkáló kísérőinket. Farkcsóválva kutyagolunk, izgatottan szaglászunk, kitartó vadászként bizonyítunk, a szökellő nyuszik, a ravaszdi rókák, a harcias borzok kanyargós csapásaira teketória nélkül ráfordulunk. Az iskolában sulykolt regulákat ilyenkor hátrahagyjuk, förgetegként száguldunk, a sima szólításokra, a pattogós parancsokra, az aggódó hívásokra elvétve hallgatunk, vissza a vezetőszár mentén indulunk.

Szelektív süketségünk már-már legendás, a levegőben néha szertefoszlik a távolban reménykedve elkurjantott utasítás. Helyzettől függően gyakran szót fogadunk, de a soron következő lépést százszor megrágjuk, a makacskodásunkkal kiérdemelt letolást sértődött duzzogással jutalmazzunk. Hegyes orrunkat önérzetesen felemeljük, tüntetően másfelé figyelünk, a bosszankodókra ügyet sem vetünk. A bocsánatkérő szavak leperegnek, minket hiába szédítenek, inkább vegyenek fel és dögönyözzenek.

Hatalmas szívünkhöz a kulcs a szeretet, életre szóló barátságunkat vesztegetéssel megszerezni nem lehet. Hűségünk megkérdőjelezhetetlen, ragaszkodásunk kikezdhetetlen, a mieink mellett toporgunk szüntelen. Tőlük jólesik a gyengéd simogatás, az óvatos masszírozás, bizalmasainktól jöhet a lassú fülvakargatás, a csiklandozós pocakcirógatás. Oldalukon bárhová örömmel elmegyünk, ölükbe hamar felkéredzkedünk, autóban, étteremben, vendégségben így a végtelenségig csendesen elücsörgünk.

Harsány hangunk hirtelen kieresztésére okot könnyen találunk, alig-alig türtőztetjük magunkat, ha hozzánk hasonlókba botlunk. A peckesen menetelő dakszlikat messziről kiszúrjuk, büszkén trappoló pajtásainkkal rohanvást összepuszilunk. Csokik, tigerek, vörösek, fekete-cserek, csapatunkban megférnek a rövid, a szálkás, no meg a hosszú szőrűek, a nyulászok, a törpék, a sztenderdek. Komoly viták nincsenek, a legfontosabb dolgokban a játékos társaság különc tagjai ugyancsak egyetértenek.

A szabályt erősítő ritka kivételektől eltekintve rajongunk a tikkasztó kánikuláért, a lustálkodásra sarkalló hőségért. Éjjel akár huszonöt fokban is a bolyhos pokrócok, a vastag takarók alá bújunk, anyát, apát a puha ágyból kitúrjuk, a nyitott ablakon a függönyt lebegtetve besurranó fuvallatoknak fityiszt mutatunk. A mostani kellemes melegben a teraszon heverészve ünnepeltük a tacskók világnapját, hálásan köszönjük, hogy ezt a pazar mulatságot a csodálatos nyári napfordulóra rakták.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr7917867823
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása