Sünmama álma

Utoljára kocogta körbe birodalmát, tüskés bundácskájában dideregve szaporán kapkodta mancsait. A korán leszálló este sötétjében bebarangolta a zörgő avarral borított csapásokat, tűnődve toporgott az ismerős fordulóknál. Elmerengett a nyár szépségéről, ízlelgette az ősz fanyarkás illatát, gallyakból emelt kuckója kapujából még egyszer visszanézett. Sünmama búcsút intett, aztán eltűnt a sárguló fűszálak erdejében, összezáruló függönyük mögött várta száraz levelekkel tömött matraca.

sunpanka_blog.jpg

Míg vackához kísértem megsúgta, már maga sem tudja, életében hányadszor érzi fájós csontjaiban, hogy eljött a téli begubózás ideje. A fák színesbe öltöző lombkoronája figyelmeztette, ködbe vész az idill, hamarosan megérkezik északról a sarkvidéki hideg, a zord zimankó. A világ megdermed, a komoran úszó fellegek alatt a süvítő szél lesz az úr, megint beköszöntenek a szunyókálás végtelennek tetsző hónapjai, ám a kertben most két barátságos tacskó vigyázza majd az álmát.

A villódzó képeken megelevenedő varázslatos álmot, amelyben feltűnnek a múlt feledésbe merült emlékei, fontos pillanatai... Köztük ott a kora tavaszi ébredés nyűgös perceinek reményekkel teli izgalma, a rügyező bokrok sorát követve megtett kezdeti lépések boldogsága, az alkalomról alkalomra hosszabbodó séták öröme. Felhangzik a fagy könyörtelen szorításából szabaduló víz monoton csöpögése, a kellemetlenül nyúlóssá váló sár cuppogása, az üres bendő panaszos korgása.

Különös alakok jönnek-mennek, az árnyékból csaholva ugrik elő Bo, a tapasztalatlan kölyökdakszli. Az alkony vöröslő ragyogásában tolakodóan szimatol, a nedves orrát sajdító karcolások sem tántorítják. Bolondos rohangálásának, kíváncsi lökdösődésének, zajos morgásának csupán az apai csitítgatás, a nyugtatgató simogatás szab határt. Gyorsan megtanulja a leckét, gyanakvó érdeklődése pajkos játékká szelídül, az újabb találkozásoknál immár vidám farkcsóválással jelzi jó szándékát.

A sápadt hold fényében trillázó madárkák kórusának csodás éneke keveredik a szürkülettől hajnalig koncertező tücskök fenséges muzsikájának akkordjaival, május derekán mindenki a fehér babaruhába bugyolált tövises hátú csemeték születését ünnepli. A tekervényes járataiból felszínre ásó vakondnagybácsi maroknyi pajorral ajándékozza meg a kibővült családot, a messzi tájakról táviratozó cickány rokonok gratulációit szorgos harkályok kopogják le ég felé törő terebélyes fenyőnkön.  

A cseperedő ifjoncok nekivágnak a júliusi éjszakáknak, csörtető seregük az útjába kerülő legkisebb morzsát is eltünteti. Itt ugyan semmi nem megy pocsékba, a földre hulló meggyről, ringlóról, a szomszéd portákon elszóródó cseresznyéről a kukacok lemondhatnak. Velük reszkethetnek a nyálkás nyomot hagyó csigák, a fatörzsek kérgének fedezékében bujkáló férgek, bogarak, az éhes vadászok megmentik tőlük a védtelen növényeket, a tököt, a paradicsomot, a paprikát.

A torkos társaságot megtűrik az unottan csellengő cicák, a mosakodás kényes szertartásában elmélyedő cirmosok szemrebbenés nélkül engedik, hogy a settenkedő jövevények megsarcolják későbbre spájzolt készleteiket. Ásítozva piszkálgatják éles körmeiket, hunyorogva bóbiskolnak, miközben ajtó mellett árválkodó tányérkájukból lába kél az omlós tápnak, a finom haldarabkáknak, a remegő kocsonyában fürdő ínycsiklandó macskamenünek, az előre melegített édes tejnek.

Mire szeptemberben beérik a lédús körte, októberben a hersegve hasadó húsú alma, a szúrós apróságok szétköltöznek. Menedékül szolgáló rőzsekupacaik nyílásait befoltozzák, tetejét ágacskákkal erősítik, a szállásuk rejtekén megbúvó hálóterem padlóját mohával párnázzák. Bölcs tanítójuk, az udvarunkban lakó sünmama megdolgozott magáért és utódaiért. Vánkosát felrázta, szalmazsákját felfrissítette, így jöhet eső, hó, förgeteg, a borzongató leheletű tél aligha háborgathatja álmában.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr6316748750
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása