Gyanakodva leste lépteimet, magához ölelt, puha takaróba bugyolálva dédelgetett. Aggódva simogatta a hasamat, vakargatta a tarkómat, cirógatta a kobakomat. Vizsgálgatott, ínyencségekkel kínálgatott, bújós hangulatom láttán alattomos nyavalyákról olvasgatott. Talán éppen a lázmérőzést fontolgatta, amikor csillogó tekintetem elárult. Megsúgta, hogy szokatlan jóságom legkevésbé sem a gyengélkedés, sokkal inkább a tacsis kedvesség hírnöke. Ajándék anyának, anyák napjára.
Megértjük egymást néhány kósza pillantásból. Szavak nélkül mondom el, ha korog a gyomrom, gyötör a szomjúság, netán az udvarra szólít a természet… Pracliemeléssel kéredzkedem ölbe, farkcsóválással kísért pajkos rohangálásom a játékra hívás, tekergőzéssel vadított hempergésem az elégedettség jele. Éles vakkantásaimmal az idegen kandúrokra, a komisz nyestekre, a kapuban toporgó postásra figyelmeztetek.
A monoton ketyegő ingaóra elütötte a hatot, a fülcsattogtatós fejrázás, azaz a hajnali ébresztő bármi mással összetéveszthetetlen üzenete vasárnap várhatott. Röpült az idő, kivételesen mégis csendben lapítottam, halogattam a felkelést. Elrejtőztem a meleg paplan fedezékében, oldalamra fordulva húztam a lóbőrt, megbirkóztam a bendőmet mardosó éhséggel, a kintről beszüremlő madárdalban elmerülve hagytam pihenni a házat.
Sutba dobtam a tábornokoskodást, sodródtam az eseményekkel... Előbb partnerül szegődtem a teraszra szervezett áloműző kávézáshoz, aztán serényen segédkeztem az ágyazásnál, majd a rakoncátlankodást, pórázfeszítést mellőzve sétáltam le a harmatos fűben az erdő szélére… Szenvtelenül ugrottam át a nyuszik, a sünök nyomait, hasztalan csábítgatott illatával az éjszaka cserkelő borz. Engem kizárólag évente egyszer adódó feladatom foglalkoztatott.
Hazatérve mancsot töröltem, kispárnámon fegyelmezetten ücsörögve asszisztáltam a konyhai sürgés-forgáshoz. Titokban nagyokat nyelve gusztálgattam, mi kerül a vágódeszkáról a tűzhelyen terpeszkedő lábosba, a sütőben sistergő forró tepsibe… Jöhettek a csinos kolbászkarikák, incselkedhetett az ellenállhatatlan szűzpecsenye, érdektelenséget színlelve a hátamat mutattam, legyűrtem a kunyerálás legyőzhetetlen kényszerét.
Megkönnyebbülten trappoltam fel a kertbe, segítettem a krumplihéj, a zöldségmaradékok komposztálóba juttatásában. Útközben szimatoltam, szemem sarkából a bokrok alját, a sziklák közti veteményest fürkésztem... Barátom a jácint, vele a tulipánok sora már elbúcsúzott, a pompázatos réti füzény, az árnyékliliom, a csodálatos fehér bazsarózsa pedig még bizalmatlanul méregette a csalóka tavaszt... Találnom kellett helyettük valakit.
Az indigókék ibolya roppant pici, a rügyeit bontogató lila orgona túl magas nekem, beértem hát azzal, amit elértem, fogaimmal letéphettem… Sietősen választottam, számban üdén sárgálló szépséges kutyatejet szorongatva szaladtam be gratulálni, cuppanós puszit adni. Vázának megfelelt az apró vizespohár, jutalmamul a tányérkámban gőzölgő ünnepi ebéd, a békés délutáni szieszta, uzsonnára a falatnyi füstölt haldarabka.
Hamarosan meglebbenti sötét palástját az este, pirkadattól hozhatom a szokásos formámat. Csibészkedhetek, rosszalkodhatok, hisz itthon az arcokra mosolyt csempésző, bolondozó vidám törpének szeretnek. A komolykodással csak megrémítem az enyéimet, noha örültek, mert anyák napján példásan jó dakszli voltam. Rendesen viselkedtem, és most, mielőtt levetem jelmezem, a világ minden anyukájának kívánom, értük is úgy rajongjanak, ahogy én teszem.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
