Találkozásunkban reménykedve pirkadatkor keltem, nyugtalan türelmetlenséggel faltam a reggelit, mellső mancsaimmal az ablaknak támaszkodva fürkésztem a hajnal fátyolos fényében ébredező kertet. Jöttét kémlelve szerény álmokat dédelgettem, csupán látni akartam, esetleg tisztázni a bensőmet mardosó kérdést a festett tojásokhoz fűződő viszonyáról. Erősen hittem, húsvét lévén összeakadhatunk, ám a nyuszi megint megtréfált.
Könnyen kicselez, évről évre játszva túljár az eszemen. Emberöltőkre visszatekintő tapasztalatával csőbe húz, egyszer itt, máskor ott bukkan fel. Előbb átengedi a kezdeményezést, ravaszul hagyja, hogy kuckómnál strázsáljak óraszám, aztán amikor már unottan pillogok, a szabadban épít fészket meglepetéseinek. Utóbb huncutkodva megkerül, míg az udvaron szimatolva vizslatom a bokrok alját, a rejtett zugokat, ő odabent a lakásban pakolja ki zsákját.
Nesztelenül jön, megy, féltve őrzi inkognitóját. Hiába a fortély, a furfang, láthatatlanságba burkolódzó alakja megfoghatatlan tünemény. Megbújik a mesék varázslatos világában, fantáziámra bízza, kicsinek vagy termetesnek, fehérnek, foltosnak, netán vadasnak képzelem. A barátkozás, az alkalmi ismerkedés esélytelen, ezúttal még a kifejezetten neki kikészített, hívogatóan illatozó zsenge sárgarépák csokra sem vette le a lábáról.
Néhány szálat elcsent a tányérról, de nem mutatkozott. Mértékletesen kóstolgatta a vendégmarasztaló csemegét, evett, ivott, akár december elején Mikulás a kekszből és a pohár tejből, majd sietősen tovább állt. Az elpotyogtatott morzsákból jutott a tálcára, apa puha papucsának orrára, lakmározása nyomai árulkodtak jelenlétéről. Bizonyságul szolgáltak, hogy idén is okkal kutatok ajándékai után.
Fölösleges tagadni, fenekestül felforgattam a házat. Elsőként a szobákat fésültem át, beszagoltam az ágy alá, a ruhásszekrényekbe, a polcokon sorakozó könyvek mögé, a tetőtérben telelő virágok cserepei, nehéz dézsái közé. A fürdőben műanyag flakonokat borogattam, szétszórtam a törölközőket, ellenőriztem a kádat. A konyhában a pult alól vártam a csodát, bekukkantottam a hideg sütőbe, a mosogatógépbe.
Ajtónyitásra nyaktörő tempóban száguldottam kifelé, anyát sürgetve csörtettem a kavicsos ösvényeken, a veteményesben. Kutyafuttában fogadtam a múlt nyáron ereszünk tövében született picinyke rozsdafarkúak csicsergő üdvözlését, ügyet se vetettem a zajos kajtatásomtól riadtan hátráló idegen cicákra, a fenyőfán szökdécselő mókusra. Gyanakodva faggattam a hallgatag tavacskánk vizében fickándozó aranyló halacskákat, a méretes ugrásokkal menekülő békát.
Tűvé tettem mindent, birodalmam valamennyi szegletét feltúrtam, mégsem leltem az agyafúrt tapsifülest... Csalódottságomban szomorúan bámultam az égen úszó fodros szélű felhőket, a bosszantóan hűvösre fordult időben búsan ballagtam be a nappaliba. A kályha langyos oldalához simulva törtem a kobakom, vajon hol hibáztam el. Ugyan mivel próbálkozzak legközelebb, hogy szemtől szembe kerülhessek a titokzatos vándorral.
A töprengésnek hirtelen vége szakadt, tátott szájjal meredtem a kanapéra. Szívem hevesen zakatolt, szaporán kapkodtam a levegőt… A díványpárnák mellett csinos kosárka kellette magát, a díszes pakkban ínycsiklandó nyalánkságok körvonalai sejlettek. Rosszkedvem elszállt, repdestem az örömtől, hisz a trükkös nyuszi húsvétkor szeretettel gondolt rám. A maga módján segített lejegyezni vasárnapi históriámat, így most soraimmal köszönthetem az ünneplőket.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
