Elszaladt, oda a páratlan szombat… Sokaknak egy volt az évente esedékes ötvenkettőből, átlagos alkalom a hétvégi bevásárlásra, csavargásra, a folyvást hanyagolt kötelezettségek kipipálására, a délutáni szunyókálásra, ám számomra a tegnap ennél többet jelent. Tizenkét havonta visszatérő különleges csillagállást, amelyet anyáék idén sem felejtettek... Velem ünnepelték a születésnapomat.
Rénszarvasok repítette szánján Mikulás csütörtök éjjel suhant át a házunk felett. Szusszanásnyira megpihent abrakolni a kéménynél, a fáradt vándornak töltött pohárka tej, a tányérkán hagyott keksz hajnalra eltűnt a kályha párkányáról. A torkoskodó vendég degeszre tömte ajándékaival apától kölcsönzött csizmámat, és míg pénteken a csomagokat bontogattam, Rudolf csengettyűjének távolodó csilingelése próbált figyelmeztetni, hogy hunyásnyival később három éves leszek... A gyermeki öröm bűvöletében rá se hederítettem, kiteljesedhetett hát a titkos terv…
A nevezetes reggelen kinyitottam a szemem, ásítozva nyújtózkodtam, fejemet rázva csattogtattam a cimpáimat, a jövőbe vetett bizakodással kászálódtam ki jó meleg ágyikómból. Optimizmusomat megalapozta, hogy az ijesztő krampuszok nem küldtek virgácsot, és az Északi-sarkon puttonyt pakoló kedves manócskák szokás szerint elhalmoztak ínyencségekkel. Halomba gyűlt a báránypacal, a szárított marhatüdő, a jutalomfalatok garmadája… Létezésem aktuális céljának Télapó nyomainak kiszagolását tekintettem, legkevésbé a váratlan fülhúzásra, a családi ceremóniára, az újabb finomság kóstolására készültem.
Kellemesen megleptek. Az itthon formázott tortácskát a hűtőszekrényben rejtegették, majd ebédre szervírozták. Kívül illatos pástétom borította, tetején szikrákat szórt a tűzijáték, a közepébe szúrt színes gyertyán vidám táncot lejtett az apró lángocska... Összefutott a nyál a számban, ha engedik rögvest befalom, de mielőtt a kivételes csemegét felszeletelték, akadtak teendőim... Hatalmas önuralmat tanúsítva türelmesen pózoltam, vágyakozva néztem a fotómasina objektívjébe, fogadtam a forró öleléseket, a telefonos gratulációkat.
Csodás pillanatokat éltünk át, anya arcán mégis könnycseppek gurultak. Szeretettől fénylők, aggódók… Láttam bennük a rohanó idő szaggatta nehezen gyógyuló sebeket, az elődeim elvesztése miatt érzett, soha nem múló, feneketlenül mély fájdalmat. A lemondást, a szomorúságot… Együtt súgták, hogy noha a percek gyakran vánszorognak, az órák cammognak, a napok, a hetek, a hónapok lomhán telnek, az évek sajnos valósággal száguldanak. Nincs tévedés, tényleg máris három esztendős vagyok.
Mintha ma lenne az a fagyos decemberi este, amikor először felsírtam… Mamám múlt ködébe vesző alakja, kuckónk emlékeimben homályosan derengő puhasága, a kezdeti tétova lépések esetlensége, a Velencei-tóhoz költözés izgalma… Biztos talajt itt érzek a lábaim alatt, megedzettek a séták, a kirándulások, a kalandok. Komoly dakszlivá a parti korzón, amatőr vadásztacskóvá a hegyekben kanyargó erdei ösvényeken cseperedtem. Ismernek rengetegen, a koromból azonban letagadhatok.
Rendezvények, a helyi Tacsi-Pancsi, a veszprémi Tacsi-Tali... Egyre megy, picinyke termetemmel mindenütt kölyöknek hisznek. Hitetlenkedve vizslatnak, méregetnek, álmélkodva törődnek bele, hogy nagyobbra aligha növök. Tamáskodjanak bátran, felőlem tűnődhetnek, eztán is pajkos, szertelen törpe maradok. Ruhatáramon legfeljebb a divatot követve változtatok, nyakörveimet, hámjaimat addig hordom, amíg szétfeslik rajtuk a varrás.
Szombaton ünnepeltem. Harmadszor szembesültem a kihívással, a gyertyát mégsem sikerült elfújnom. A mutatványhoz segítséget kértem, és miközben anyáékkal mókáztam, húsos „sütimet” nyammogtam, csendben elmélkedtem testvéreim sorsáról. Vajon mi lehet Mauglival, Muskétással, Mylorddal? Boldog szülinapot kívántam nekik, legbelül pedig reménykedem, hogy valahol, valamikor találkozunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
