Gyűlt a tömeg a pályán, a verőfényes időben a parkoló lassan megtelt. Szólt a zene, a büfé előtt kanyargott a sor, a zöld gyepen, mintha a kezdőrúgásra várna, bőrlabda árválkodott. Kajászón minden adott volt a hangulatos találkozóhoz, és noha egy hete szombaton szurkolni mentem, kicsit se hiányoltam a rangadóra melegítő focistákat. A hálószaggató gólok sokasága helyett azért szorítottam, hogy végleges otthont kereső társaim szívből ünnepelhessenek a Futrinka Egyesület születésnapján.
Elképzelésem sincs, milyen lehet nekik… Leragasztott dobozban szemetes mellett felejtett kölyköknek, az ismerős autóból az országúton kihajított, korosodó házőrzőknek, kisgyerekeknek ajándékba vásárolt, túl nagyra nőtt pajtiknak, költözéskor feleslegessé vált csahosoknak, korábban szeretetben élő, ám gazdájuk halálával az örökösöknek nyűgös terhet jelentő kedvenceknek. Bodriknak, törzskönyvezetteknek, tacskóknak, vizsláknak, német dogoknak, akik a fajtamentők felügyeletével legalább ideiglenes befogadók lakásán, panziókban kapnak átmeneti szállást, nem a sintértelep rácsos, rideg kenneljeiben horzsolja a beton a könyöküket.
Tizenhárom esztendőre visszatekintő története alatt a Futrinka utcában seregnyi rászorulónak nyújtottak menedéket. Kutyák ezrei emlékeznek hálásan az önzetlen önkéntesekre, illetve cselekedeteikre… A simogató kezű, meleg ennivalót hozó, kényelmes vackot készítő, védelmet biztosító, szükség esetén a doktort tárcsázó, a fájdalmas sebeket ápoló, a gyógyszereket, az oltásokat fizető segítőkre. Rengetegen köszönhetik megmenekülésüket a jó szándékú közösségnek, amely megalakulása évfordulóján is számíthatott ránk.
Szerencsés dakszliként, apa oldalához húzódva figyeltem a bulizó, megkülönböztetésül kék nyakkendőben felvonuló kompániát. A hozzám hasonló apróságok felbukkanását fürkésztem, pillantásom mégis folyton elakadt a tiszteletet parancsoló termetű, jámbor óriásokon. Blanco, Henrik, Momi, Nefera, Néró, Peter Parker, Silan, Vektor, Yoda… Máig tippelgetem, kiket láthattam a dogok csapatából, a higgadtan ücsörgő, bandukoló lapajokat ugyanis inkább békén hagytam. Bevallom tartottam tőle, hogy nem vesznek észre a felhők közül, ahonnan a világot kémlelik, és akaratlanul rám lépnek…
Farsang bátran mutatkozott be. A barátságos, fekete vizslakeverék ifjonccal a szeleburdi játék sem riasztott, Kalapossal, a komoly felnőttel pedig szelfizni is próbáltunk… A fotók pocsékul sikeredtek, pózolás közben viszont kiszagoltam, hogy haverjaim kivétel nélkül cserélnének velem. A fajtatiszta vadászebek, Borzsom, Charlie bácsi, Füge, Hero, Lady Lola, Maci papa, Pippin, Sámson, Topi, és a vegyes kapcsolatból származók, így Alopex, B.B, Belmont, Borzi, Habókos apó, Fitos, Moly, Osti, Pamacs Petra, Sánta Pajtás, Torzsi, Tücsök, Vulpex, egyaránt saját családról ábrándoznak. Olyanról, akár az enyém. Törődő szülőkkel, kuckóval, kirándulásokkal, sétákkal.
Mélázásomból Junior térített magamhoz. A vidám Jack Russell terrier, ahogy én is, vendégként ugrott be a rendezvényre, és pöttyös lasztiját üldözve hamar szétkergette borús gondolataimat. Fejelt, passzolt, repült, bámulatos kunsztjaival elkápráztatott, majd rövid pihenő gyanánt meglovagoltuk a partvonalon kívül ácsorgó pónikat… Hátukról körbenézve arra jutottunk, feltűnően kevés a tacskó, holott a szervezőknél bekvártélyoztak páran. Balsam, Ferge, Magdi anyus, Manfréd, Manu, Marko, Maros, Pargo, Porc, Sáska, Wonder, Zsopszi, no meg a keverékek falkája, Brut, King, Miske, Rátót, Szonja néni… Talán eljöttek, de elkerültük egymást.
Az utóbbi kétségtelenül rajtunk múlt, a hivatalos délutáni programot elblicceltük. Itthon terítettek az ebédhez, amin illett pontosan megjelenni… Pfúúú! Rendesen belakmároztam, teli gyomorral nyúltam el az ágyon, hogy a szieszta óráira elnyomhasson a buzgóság… Álmomban a Futrinka Egyesület szülinapján jártam, gyertyát fújtam, tonhalas tortát habzsoltam, a tombolahúzáskor lelkesen csóváltam a farkam. Örültem, mert valamennyi négylábú cimborám nyert egy tökéletes gazdit. Hazavitték, vacsorával kínálták, puha ággyal kényeztették őket, és most is boldogan élhetnének, ha ébredéskor nem a szomorú valóságra nyílik ki a szemem.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
