Kaptam egy Alfa Romeót. Elegáns, piros limuzin, orrán nyolc, mérges tekintetet kölcsönző lámpával, és noha leváltott modell, szerintem gyönyörű. Folyvást bámulom, mióta szombat délután, az AlfaCity színpadának lépcsőjén kiszabadítottam a gyári csomagolásból, és roppantul fájlalom, hogy nem vezethetem… Túl kicsi nekem, ám míg megszerzem a jogosítványt felnőhet, akár a mesében.
Jártam már Alfa Romeo találkozón, a mostani volt a harmadik alkalom... Két esztendeje azzal hessegettem el a kínos gondolatokat, hogy az ilyesmi igazán mindenkivel megeshet, a kavalkádnak otthont adó Zánkára nem ciki lemenni... Tavaly előkelő idegenként tanulmányoztam a fesztivált befogadó régi gyermektábort, idén viszont hiába is keresnék kifogásokat. Szembe kell néznem a ténnyel, hogy bár pontosan tudtam mire készüljek, újból hagytam lecipelni magam.
Az AlfaCity a megszállottak bulija, és a tegnap hajnali induláskor még azon hezitáltam, alighanem ideje megkérdeznem a kezelőorvosomat, gyógyszerészemet, netán az autószerelőnket, hogy vajon mi dolgom a különleges rendezvényen. Hiszen saját Alfám sincs!... Megbabonázott a milánói márka emblémájában tekergő sárkányfejű, koronás Visconti kígyó, és rám ragadt a furcsa mánia? Esetleg nyugtasson a hit, hogy csak anya munkája miatt megyek, a társaságnak, a spéci masináknak, semmi köze az egészhez? Hmmm… Talán picit ez is, az is?
Elfoglaltam a helyem a könyöktámaszon, és tűnődtem a július egy hétvégéjén évről évre kirajzó, a Balaton északi partján felvonuló klubon... Segített a véleményformálásban, hogy a szélvédőn keresztül leshettem a velünk haladókat, láttam a köszönésképp felvillanó reflektorokat, hallottam a dudák rikoltását... Faltuk a kilométereket a sűrű forgalomban, „konvojoztunk”, és senki sem púposkodott. Az elkötelezett alfások általában békés népek, ritka a féktelenül, esztelenül vágtázó.
Türelmesen ácsorogtunk a sorban, a néhai úttörőváros kapujánál. A beléptetés eltartott egy darabig, de a 71-es főúton kialakult átmeneti torlódást nehezményező többi utazóval ellentétben, az Alfával érkezők nem zúgolódtak. Higgadtan araszoltak, komótosan dübörögtek le a strandig, és a törzsvendégek rutinjával lakták be a parkolót. A csilivili, új verdák mellőzték a tolakodást, tinédzserkorú járgányával apát éppen úgy megillette a tisztelet, mint a sokat látott veteránokat és gondos gazdáikat.
A másfél ezer Alfa Romeo megfért a gyepen, a fák árnyékában. A kék-fehér rendőrmobil „POLIZIA” felirattal Olaszországból, a csodás Alfetták, GTV-k, Spiderek, a szépséges Brerák, a legfiatalabb 4C-k, Giuliák, Stelviók, és a régebbi számozott szériák… A seregszemlére bel-, és külföldről jöttek, egyre özönlöttek a fanatikusok. Bármerre fordultam, mosolygós, egymás gépeit érdeklődve mustrálgató emberek vettek körül, és örültek a hozzám hasonló résztvevőknek is.
Lépten-nyomon megállítottak, dicsérgettek, simogattak. Lelkesedtek a hátamat díszítő fekete versenycsíkért, ebédre invitáltak, szelfiztek velem. Beülhettem a féltve őrzött négykerekűekbe, érezhettem a patinás bőrkárpit tapintását, beszívhattam az illatát, fülelhettem a doromboló motorok gázadásra hirtelen felcsapó üvöltésére...
Korábban távolinak tetszettek a benzingőzös szenvedélyek… Zánkán azonban igenis hatalmába kerített az Alfa-érzés. A megmagyarázhatatlan hangulat, amit kizárólag az Alfa Romeo szerelmesei ismernek.
Egyetlen mancsom elég, hogy megmutassam, hány autótípusból üdvözlik a volán mögött ücsörgők, pénztárcától, kortól, nemtől, kedvencük évjáratától függetlenül, a szemközti sávban elhúzó márkatársat… Mert az Alfák fénykürtje nem feltétlenül a gyorshajtókra vadászó rendőrökre figyelmeztet. A biluxolás önfeledt örömködés, amivel a sofőrök jelzik, hogy a másik számíthat rájuk. Barátságos csapat az övék, ahogy a kutyásoké, akikkel születésemtől összetartozunk.
Annyira kimerültem a csavargásban, rohangálásban, játékban, hogy uzsonna után elnyomott a buzgóság apa karjában. Füstölgő gumikról, száguldásról álmodtam, és aludtam volna estig, ha nincs a meglepetés… A kemény kartondobozban egy apró Alfa Romeo rejtőzött, és izgalmamban foggal-körömmel téptem lyukat, hogy előgördülhessen. Megszaglásztam, tologattam a betonon, és eloszlottak a kétségeim. Végre van saját Alfám, valahogy megnövesztem, és jövőre parádézhatunk Zánkán.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
