Őszinte szívvel, bőkezűen osztogatom, miközben rengetegen a gondolatától is borzadnak. A fülipuszi nem tacskóspecialitás, szabadalmi oltalom sem védi, a hagyományosan csöpögős elismeréssel a kutyák ősidőktől kezdve szeretteiket jutalmazzák. Szombaton, a Csók Világnapján megfogadtam, ha rajtam múlik, kap mindenki.
Az első puszik anyának és apának jutnak… Hajnalban, mihelyst kipattan a szemem, ott termek az ágyukon, és feltúrom a takarót. Hideg orrom szimatoló tolakodásával alighanem Csipkerózsikát is felriasztanám százéves álmából, a biztonság kedvéért mégis néhány nedves nyelvcsapással folytatom. Féltucatnyi ide, egy másik adag oda, semmi kivételezés, visíthatnak, kacaghatnak, lustasággal véletlenül se vádolhatnak… Megdolgozom a reggelimért.
Kölyökkorom óta így megy ez, ennek ellenére, ha az éhes mókusok elé vetnek, akkor sem tudom megmondani, honnan az affinitás. Az iskolában nem tanultam hasonlót, a legvalószínűbb, hogy a hajlam velem született, örököltem, miként a fajtám béliek többsége… Elveszi az eszem az öröm fellobbanó lángja. A zabolázhatatlan kitörés arra késztet, hogy őrült forgolódás, hempergés közepette, farkcsóválva a kiválasztott nyakába tekeredjek, majd szertelenül csókoljam a füleit…
- Pfuj! Csupa nyál leszek! – idegenben éles a kontraszt az itthoni viszonyokhoz képest, a házi kedvencek nélkül élők sokszor önkéntelenül elárulják magukat akaratlan méltatlankodásukkal. Bármilyen rokonszenvesek is, náluk jobbára hasztalan erőltetni a smacizást. A túlbuzgó próbálkozást kétségbeesett törölközéssel díjazzák, és grimaszolva törődnek bele a megváltoztathatatlanba.
Összekenték őket, tehát sietve keresik a mosdót, és csak reménykedem, hogy végül meglátják a lényeget. Azt, hogy nálunk, ebeknél, a nyalakodás talán örökre az érzelmek kifejezésének eszköze marad… A fülipuszi nyirkos, de legalább tényleg a lelkünkből jön, és emiatt valahogy becsesebb az emberek, gyakran puszta megszokás diktálta, arcérintős cuppantásnál.
Gesztusunk mozgatóit a tudósok feltételezhetően nem kutatták komolyabban, az igazi csókról azonban megállapították, hogy jót tesz a testi és a mentális egészségnek. Értekezésekben rögzítették, hogy hatása fokozható az öleléssel, amelynek a napját szintén szombaton ünnepelte az ország… Együtt varázslatosak, oldják a stresszt, csökkentik a szívbetegségek kockázatát, a vérnyomást, a pulzusszámot. Állítólag pirulák, költséges kezelések seregét tehetik feleslegessé, érdemes hát foglalkozni velük, és ami engem illet, sosem unom meg párosukat.
Annyira nem, hogy apa akár öt percre szalad ki a boltba, akár órákig piszmog a kocsival, metszeget a kertben, visszatértét rendre ugyanazzal az elánnal lesem. Betoppanásakor rárontok, felkéredzkedem a karjaiba, és míg gyöngéden megszorongat, letámadom. Kihasználom a karcsúságom, hosszúkás alkatom, könnyedén cselezek, és ölelkezés közben hol innen, hol onnan tolom a fülipuszi sorozatokat.
Az utóbbiakból önzetlenül adok kilométerek százaira, ezreire élő barátaimnak is. Sajnos, személyesen nem találkozhatok mindenkivel, ám levélben kísérletezhetek a kapcsolattartással. Bizakodom, hogy jó szándékom eléri a célját, kívánok mámoros boldogságot, erős immunrendszert, látványosan égő kalóriákat, szépséget... A sikert megalapozó óriási dakszliölelést, mellé a millió fülipuszit, itt és most, haladéktalanul postázom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
