Nincs mese, kikészültem. A lázam felszökött, reszkettem akár a kocsonya, csikart a pocakom, gyötört a hasmars, és a róka gyakorta látogatott. Legszívesebben átaludtam volna a hetet, és bevallom, eljátszadoztam a gondolattal, hogy beteget jelentek. Feltételeztem, mindenki megérti majd, ha most vasárnap kivételesen nincs mese... Aztán győzött a lelkiismeretem.
Nincs mese, az élet megy tovább. Mesének igenis lennie kell, a gyengélkedés nem kifogás. A fontos az, hogy körmöljek, és megosszam a kórházi élményeimet. Az állatklinikáról hazatérve belefért, hogy félretegyem, amiről eredetileg sztorizni akartam… Kibírjuk, a tacskókaparásom jottányit sem változtat a csillagok járásán, elmondom vagy hallgatok róla, ma így is, úgy is Szent Iván éjszakáját ünnepeljük. Az év legrövidebb éjjelét, amelyen állítólag lépten-nyomon csodákba botolhatunk.
A hét derekán kezdődött... Valósággal csodaszámba ment, ha pár falat egyáltalán lecsúszott a torkomon. Báránypacal, marhafejbőr? Pfuj! A szemem se kívánta. Feneketlen bendőm meglepő módon elmulasztotta a követelőzést, sőt, amikor legyűrtem némi táplálékot, könyörtelenül büntetett. Bármit küldtem a mélyébe, sebtében elüldözte… A kímélő koszt rögtön a bejáratnál visszakozott, esetleg célján túlszaladva iszkolt a hátsó kapun.
A szüleim sosem nézik ölbe tett kézzel a bajt, szokatlan produkcióm láttán meg pláne tüstént cselekedtek. Hiába berzenkedtem, bujkáltam a takaró alatt, napkeltekor úton voltunk... Sejtettem hová megyünk, tavaly decemberben, egy ugyancsak futkosós problémám ürügyén már elücsörögtem a csempézett rendelőben.
A doktorok nem kegyelmeztek. Meghőmérőztek, az ínyemet vizsgálgatták, összekentek hideg ragaccsal, és ultrahanggal átvilágítottak. Tüzetesen tanulmányoztak, a mancsomat leborotválták, kanült szúrtak, vért vettek, injekciókat fecskendeztek belém, és infúzióra kötöttek… Apa órákon keresztül simogatott, nyugtatgatott az ölében, mire lecsöpögött az adagom.
Az egészségért néha küzdeni kényszerülünk, és a különféle rosszízű készítményekből ezúttal is jutott itthonra. Az apró pirulából, amit a diétás étrend keretében porciózott pástétomba rejtettek, a tekintélyes tubusnyi pasztából a medicinák mellékhatásai ellen, a kisebb spricniben tárolt fájdalomcsillapítóból… Mágikus főzetek, kapszulák a megmentésemhez.
Az orvostudomány tényleg látványos eredményekre képes. Napról napra fittebbnek éreztem magam, ám gyakran elszontyolodtam, mert az aktuális terveim sorra köddé foszlottak. Lábadozásom közben egymás után sikkadtak el a reggeli séták, a délutáni korzózások, leginkább mégis azért szorítottam, hogy szombaton ott lehessek a szintezési ősjegynél, az alkonyatkor esedékes máglyagyújtásnál...
A kórságnak mennie kellett. Hétvégére megszabadultam a kanültől, bicegés nélkül köröztem a konyhában, és az étvágyam is megjött. Anyáék azonban nem kockáztattak, és a Szent Iván-éji mulatságon éppen csak tisztelgésnyit vizitelhettem. A sült malacból és almából kóstolót sem kaptam, a tűzugrást, a fáklyás felvonulást, a gyertyás varázslatokat, a gyógyfüvek füstölését pedig a szakadó esőre tekintettel kihagytam.
Nincs mese, előttünk a nyárközép éjszakája, hétfői ébredéséig a napocska röpke nyolc órára bújik a látóhatár mögé. A hiedelmek szerint, aki ilyenkor megkeresi az erdő sötétjében szempillantásnyi időre szirmot bontó aranyos pátrácot, az ördögöt ügyesen előzve leszakítja a virágát, bölcsességre és gazdagságra tehet szert, ráadásul érteni fogja a növények, illetve az állatok beszédét. Az utóbbi furfangok bárkinek jól jöhetnének, nekem viszont elég, hogy javult a közérzetem, és ezen a héten is mesélhettem.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
