Elanyátlanodva

Magamra maradok apával. Szeretek vele lenni, anya mégis hiányozni fog. Hétfőn gépre száll és elrepül az országba, ahol a lila tehenek a csokipapírok tanúsága szerint felirattal az oldalukon legelik az alpesi füvet, a mentőkutyák meg rumoshordót cipelnek a nyakukban. Sokáig nem találkozhatunk, legfeljebb a hangját hallhatom a telefonból. Hazatéréséig számolhatom az órákat, vágyakozva emlékezhetek simogató érintésére, megnyugtató ölelésére, az érzelmes összebújásokra... Lemondok az ajándékokról, csak jöjjön vissza minél hamarabb!

panka04.jpg

Így van ez, ha anyát külföldre szólítja a munkája, még el se ment, én már az érkezését lesem. Aggódom, pedig igazán nem akar felzaklatni, sőt, próbálja elaltatni az éberségemet. Titokban szedelőzködik, ártatlan ábrázattal rendezkedik és rámol, ám mióta együtt vagyunk, annyiszor kísértük ki a repülőtérre, hogy megtanultam olvasni a jelekből. Nincs nehéz dolgom, távozásáról árulkodik, hogy sutyorogva egyezteti a programot apával, és az ideges kapkodás, a kaotikus felfordulás szintén önmagáért beszél. Most a genfi autókiállításra készül, és a procedúra a szokásos.

A hajcihő általában a kényszerű kiruccanás előtti hétvégén kezdődik. A szombati bevásárlás után anya elfoglalja a konyhát, telepakolja a hűtőszekrényt, szédítő tempóban sürög-forog, mintha tucatnyi vendégre számítana. A tűzhely valamennyi platniját használja, a lábasokban rotyognak a finomságok, a sütő ontja a forróságot, és a lakást betöltik az ínycsiklandó illatok. Bizsergető ilyenkor meghúzódni az asztal árnyékában, a szőnyegen ücsörögve csorgatni a nyálam, végigasszisztálni, ahogy megoldódik apa heti élelmezésének gondja.

A fürdőben zakatol a mosógép, a fregolin egymást váltják a száradó holmik. Sistereg a vasaló, a szépen hajtogatott blúzok, pulcsik, nadrágok többsége eltűnik a fiókok mélyén, míg a kiválasztottak az ágyon pihenve várnak az alkalomra. Arra, hogy amikor egy óvatlan pillanatban félrenézek, netán belefeledkezem a marhafejbőr rágcsálásába, átkerüljenek a feneketlen és strapabíró kerekes bőröndbe… Rengetegen vannak. Anya alig pár napra megy, ennek ellenére tucatnyira csomagol. Hiába, a puccos nemzetközi motorshow-n illik követni az öltözködési szabályokat, és a tetejébe gondolni kell az időjárás szeszélyeire, esőre, hóra, szélre, napsütésre, hidegre, melegre egyaránt.

Vasárnap körvonalazódik az apának szignált feladatok listája is. A folyamatosan bővülő felsoroláshoz anya hozzáírja, ha eszébe jut valami. Kockás füzetkéjébe éppen ebben a percben jegyezte le, melyik vitaminból hány csepp legyen a reggelimben, illetve a vacsorámban, hová rakta a bontatlan lazacolajat, vészhelyzetekben kit, milyen számon lehet elérni. A mosogatógépet nem kapcsolta be, és félek, éjjel felriasztja majd a hirtelen felismerés, hogy a poharakról, edényekről, kanalakról, villákról, késekről elfelejtkezett… Pakkja mindenesetre indulásra készen rejtőzik a szobaajtó mögött.

A búcsúzás fájdalmas, a reptéren biztos megint sírva fakadok. Állítólag szívszaggatóan csinálom, aki hallja, garantáltan felkapja a fejét. Előre elnézést kérek a kellemetlenségért, sajnos, rosszul viselem, hogy anya elutazik, és könnyen eltörik nálam a mécses. Különösen, hogy tudom, magával vihetne... Három kilót kicsivel meghaladó súlyommal, apró termetemmel felmehetnék a repülőgép utasterébe, a táskámmal elférnék az ülés alatt, és a légikísérők beleegyezésével kikukkanthatnék az ablakon. Talán megértenék, hogy nyúlász tacskóként jobbára orrhossznyi közelségből szemlélem a földet, és kivételes boldogságot jelentene letekinteni a felhők közül, legalább egyszer…

mindenki04.jpg

Egyszer, de semmiképp se ezen a hétfőn. Bármennyire kíváncsi vagyok, mit látnak a magasból a madarak, tényleg olyan picik-e odafentről a hatalmas hegyek, tavak, épületek, lassan felhagyok a nyafogással. Hazaautózom apával, figyelem a telefont, alszom néhányat, aztán, hipp-hopp, anya máris itt terem. Virággal várjuk, hiszen pénteken nőnap, és valószínűleg ő sem üres kézzel érkezik. Milánóból két plüsstacsit, Frankfurtból kolbászos jutalomfalatot, Lisszabonból kabalakakast hozott... Tavaly Genfben fehéren fekete foltos, puha bocipárnát vett nekem, amin elterülve a távollétében róla álmodom.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr614826516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása