PANKA MESEKÖNYVE

Egyszeri és megismételhetetlen vagyok. Itthon így mondják, mégis gyakran rágódunk, vajon elég-e egy belőlem? Keressenek mellém esetleg dublőrt, aki a megszólalásig hasonlít rám? Akivel elválaszthatatlanok lennénk, mindenhova együtt mennénk, tanulnánk, ennénk, aludnánk? Komoly dilemma ez anyáéknak és nekem, mert akárhogy sorakoztatjuk a különféle érveket, a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki.

Időmet javarészt apával töltöm. Szeretek hozzábújni, miközben a saját történeteit írja a számítógépén, és megkedveltem a folytonos lustálkodást is. Ihletadó múzsájaként henyélhetek napkeltétől napnyugtáig. Megesik, hogy csak arra a néhány percre kelek fel, amíg elköltöm az ebédemet. Végzek a kiporciózott fogással, elhelyezkedem a nyakában, puha sálként odatekeredem, nagyokat durmolok, és álmodom.

Álmaimban sokszor másokkal játszom. Csupa aprótermetű, karcsú, szőrös alakkal kergetőzünk a lakásban, bújócskázunk a bútorok között, szaladunk az erdő szélén, birkózunk a strand homokjában. Valahogy úgy, ahogy időnként a valóságban is. A ritka, már-már ünnepi találkozások alkalmával, amikor a barátaim, Mia, Loki, Toffee, Ropi a szüleikkel lelátogatnak a velencei korzóra, vagy felugranak ide Nadapra, a vörösesbarna sziklákhoz.

Bármilyen szórakoztató buli egy-egy ilyen találka, fájdalom, mind véget ér egyszer. A haverok hazamennek, és kellemesen elfáradva dőlhetek el a matracomon. Mielőtt leragadnak a szemeim, megesik, hogy azon merengek, milyen jó lenne, ha valamelyikük itt maradt volna velem... Egyikük-másikuk néha igazán nálunk alhatna. Összebújhatnánk a meleg takaró alatt, és aztán a maga idejében közösen követelhetnénk a reggelit.

Ej, ha kaphatnék valakit! Súlyban, méretben, temperamentumban hozzám hasonlót. Egy játszótársat, akivel kedvem szerint randalírozhatnék. Együtt kelnénk és feküdnénk, szóba se jönne az örökös lustálkodás, valóság lenne, hogy kergetőzünk, bújócskázunk, szaladunk, birkózunk. Kánonban jeleznénk a szokatlan neszeket, túlharsognánk a ház élesen visító riasztóberendezését, szertelen kiabálásunkat a szomszédok is hallanák.

Vigyázhatnánk a kertet, és hatalmas ribilliót csaphatnánk a szürkületkor előmerészkedő nyestek fogadására. Most nagy a mellényük, tehetnek, amit akarnak. Bezzeg mennyire meglepődnének, ha hirtelen egyszerre mindjárt kétfelől egy-egy törpetacskó viharzana elő! A rohanás végre nem álombéli lenne, és az extázisából sem apa fájdalmas felszisszenése hozna vissza, amikor a körmeim a gyep helyett az ő tarkóját karmolják.

Szívesen elképzelem, hogy nem vagyok egyedül, de átfutott a fejemen, talán jobb, ha társaságra vágyva, legalább itthon beérem a tükörképemmel. Egy levakarhatatlan kísérőm már úgyis van, belém költözött a zöldszemű ördög. A számlájára írom, hogy azonnal rosszul érzem magam, amint anya megsimogatja Cinimini, a cicám kobakját. Bosszant, hogy a macska hízelegni próbál apának, felül a teraszon a napozóágyamra, beleszagol az üres tányéromba.

A pákosztos jószág incselkedéseit rég megszoktam, mégis féltékenykedem, miért óvnám hát kevésbé a dolgaimat akárki ismeretlentől? Addig rendben, hogy reggel együtt megyünk sétálni, és az új jövevény biztos kapna saját ruhát, hámot, pórázt. Jutna tányér és elemózsia is, bár a kedvencemből, a marhafejbőrből úgysem vehetne. Ezért a csemegéért bárkit megmorgok, kizárólag anyáéknak engedem, hogy hozzányúljanak. Róluk tudom, nem falják fel.

A játékaimon huzakodhatnánk, ám az új falkatagtól elvárnám, hogy tiszteletben tartsa, melyikünk a jogos tulajdonos. Apa nyakában semmiáron nem adnám át a helyemet, és félek, fájna nagyon, ha valaki más ülne az ölében, amikor este oda akarnék bújni lefekvés előtt. Végezetül, ragaszkodom az ágyamhoz is. A rokonok, barátok alkalmanként szunyálhatnak nálam, mégse akarok feltétlenül állandó hálóvendéget.

Aztán meg, hiába lenne jó társat kapni, gondolnom kell másokra is. Anya például nehezen birkózna meg velünk, ha párban örvénylenénk a lábai körül a konyhában reggelit, vacsorát követelve. Apát árnyékként kísérnénk mindenfelé, és dupla gondot jelentenénk a tóparti sétáknál, utazás közben a kocsiban, hivatalban, vásárlásnál. Balhézásunk felemésztené az energiáit, és akkor hogy segítene engem a mesélésben?

Egyelőre nem dőlt el semmi, amennyire ebből a magasságból látom, az ajtóban nincs bebocsátást kérő törpetacskó. Jól megvagyunk hárman anyával meg apával, és ha úgy hozza a sors, belenyugszom, hogy egykegyerek maradok. Ha pedig egyszer hirtelen mégis kettő lesz belőlem, ígérem, megpróbálom a legjobbat kihozni a helyzetből. Hiszen a dilemma már csak ilyen, bárhogy alakul, valamiről mindenképp le kell mondanom. 

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.