A cukorkát nem szeretem, jelmezem nincs, és felénk különben sem szokás Halloween estéjén boszorkánynak, vámpírnak, farkasembernek, esetleg varázslónak öltözve kicsöngetni a szomszédokat. Frászt is kapnának, így az ajtóban kunyerálás élményét szerdán könnyű szívvel hagytam másoknak. A sötétedés előtti séta és a tóparti „tökös mulatság” után inkább itthon maradtam apával lámpást faragni. Engedtem, hogy segítsen, és míg dolgoztunk, elmesélte, ki mindenki emlékére gyújthatok gyertyát évről-évre ezen a héten.
Elődeim sora a régmúlt idők ködébe vész. Anyai ágon Feszta, a békés boxer, Csöpi, a vidám csivava, Jessy, a jámbor skót juhász, apa oldalán Csutak, az ásóbajnok drótszőrű foxi, Rex, a hűséges német juhász, Carlo, a medvetermetű újfundlandi, és Zsófi, a hebrencs fekete cser tacskó lelkéért lobogott most a mécses a töklámpásban. A legelevenebben mégis a három „grácia” emléke él nálunk. Ők sosem mentek el igazán, a maguk csendes módján itt vannak velünk a házban, és vigyázzák a lépteimet.
A „csajok bandájából” apa elsőként Ribizlit, a csupa öröm blauschimmel cocker spánielt idézte meg. Tündérmackó, ahogy anya még mindig könnyes szemmel emlegeti, megszállott labdabolond hírében állt. Focimeccsen életében egyszer járt, és akkor mindjárt félbe is kellett szakítani miatta a mérkőzést. Beszabadult a pályára, kicselezte a játékosokat, a bírót és a partjelzőket. A megszerzett bőrbogyót kizárólag anyának adta oda, és kicsit sem érdekelte, a szurkolók mit kiabálnak a lelátóról. Mindegy, kemény gumigolyó vagy lyukas pöttyös laszti, ha eldobták, ő megkereste, előásta a föld alól, kihalászta a pocsolyából, leimádkozta a fa tetejéről, csak hogy visszahozhassa. Az utolsó napig lelkesen edzett, és immár biztosan az égi kutya-válogatottban kergeti a labdát. Hamvait apró, szárnyas alakok őrzik a nappali üvegtéglás párkányán.
Odébb, a sarokba húzódva, régi társa, Betti pihen fehér urnájában. A ragyogó bundájú rajzos német juhász sosem szorult testőrök gyámkodására, és apa szerint néhány villámgyors harapással megfaragta volna a tököt, amivel én annyit bajlódtam... Nagyobb és erősebb volt nálam, ám ha valahogy találkozhatnánk, hódolhatnánk szenvedélyünknek, a sétának. Bármilyen terep megfelelne, erdő, mező, tópart. A hűvös időben belebújnék a kabátomba, ő magára öltené félelmetes, szöges nyakörvét, aztán, uzsgyi. A póráz végén bebarangolhatnánk az egész környéket, és mellette senkitől se tartanék. Tiszteletet parancsoló külseje meleg, érző szívet takart, befogadta, óvta a kisebbeket, és barátságával talán engem is megajándékozna.
Szamóca tudja, miről beszélek. A fekete-fehér spániel kölyökként csatlakozott a társasághoz, és a két komoly felnőtt eltűrte csínytevéseit. Félrenéztek, amikor a dorgálást kockáztatva felásta a kertet, kipusztította a veteményest. Ha virágzó tulipánokra talált, egyenként tépte le őket, és lepte meg velük szeretteit. Máskor felborította a ruhaszárítót, és sáros bundával elégedetten horpasztott a frissen mosott holmikon. Bűnbánó tekintetével bárkit levett a lábáról, lénye jóságával kiérdemelte, hogy anya Gyöngycicának hívja. Ráérős cammogásával, rendszerint előrehajtva tartott fejével, lelógó füleivel, rövidre vágott farkával apát Fülesre, a Micimackó történetek csacsijára emlékeztette. Valójában azonban hős volt. Erős lélek, aki elbúcsúztatta mindkét társát, évekig védelmezte a házat magányosan, és hosszú betegeskedés után szenderült örök álomba.
Helyettük vagyok hát itt, és törpetacskó létemre próbálok felnőni az elődeimhez. Az apportírozásban nem jeleskedem, de szeretek játszani. Sosem leszek hatalmas és félelmetes, éberségemre ellenben számíthattok. Nyugalmam a legkevésbé sem rendíthetetlen, ám a kedvességem határtalan. A jövő titka, kapok-e valaha valakit magam mellé, vagy anyáék egyetlenje maradok. Csak az biztos, hogy egyelőre minden feladattal, így a tökfaragással is nekem kell megbirkóznom.
Apa szerencsére rengeteget segített. A szerda délutáni sétát úgy időzítette, hogy beugorhassunk a tökös mulatságra Velencén. A korzón nyüzsögtek a Halloweenre készülődők. Óriási, több száz kilós tököket láttam, és ötletek sokaságával gazdagodtam. Megfigyeltem, mások hogy csinálják, ellestem a legalapvetőbb tudnivalókat, és hazatérve elkészítettem életem első töklámpását. Foggal, körömmel dolgoztam, és ha nem is az enyém a legszebb faragvány, Ribizliért, Bettiért, Szamócáért meg a többiekért idén a saját mancslenyomatomat viselő lámpámban gyújthattam gyertyát.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
